2015. február 16., hétfő

2 hexagonból horgolt kardigán

Amikor ezt a mintát megtaláltam, szó szerint elájultam, hogy mekkora ötlet egy hatszöget L alakba hajtani. Ez a kardigán ezen elv alapján készült! Nem kell mást tennünk mint két darab nagy hexagont meghorgolni! :-)

A gyerek kardigánnak középvastag (DK) babafonalat ajánlok. Webáruházunkban itt találsz egyszinűekben!
Ha ilyen szép szinátmenetesből szeretnél dolgozni akkor szintén középvastagban ezt a fonalat ajánlom!

Szóval kezdjük a hexagon horgolásával. Az alábbi minta megmutatja, hogy hogyan induljunk, majd körről körre haladjunk míg a megfelelő méretet el nem érjük.

A körről körre haladásnál csak annyira kell figyelnünk, hogy  a 6 saroknál mindig (3 RHP, 3L, 3 RHP)-t horgolunk. A megfelelő méretet pedig akkor érjük el, ha formára hajtva az L alak egy szára a kardigán hátának a feléig már elér.
Így mutat egy kész hexagon:
Így kell L alakúra hajtani:
Amikor már meg van mindkét hexagon akkor így állunk:
Most már itt az ideje összedolgozni ezeket az L-alakokat.
Először a hát részt horgoljuk össze az alábbi rajz alapján a visszájáról:
Ezzel a fajta összeillesztéssel a színén csak az RP-k aljai látszódnak:
A visszáján látszódnak a 3 L, RP "minta":
A kar részt ugyanezzel a módszerrel horgoljuk össze, kihagyva a nyakat.
Most pedig a szegélyek következnek.
A kardigán alját, elejét és nyakát egyszerre szegélyezzük, az alábbi minta alapján:
Melynek végeredménye:
Már csak a kar passzéja van hátra, mely az alábbi minta alapján készül:
A kardigán ujja a passzé nélkül nagyon széles, de mielőtt a relief pálcákkal elkezdenénk horgolni a passzé részt, egy RHP-kból álló kört kell meghorgolnunk, úgy mindig kimarad egy RHP teteje, aztán egy L-es rész. Így meg is feleztük a bőségét.
Ismét egy egyszerű, de nagyszerű horgolt darab!

Íme a felnőtt kardigán verziója is!



Jó munkát!
Szép napot! :-)

2015. február 12., csütörtök

Szivárványos horgolt boleró

Már a tavaszt idézzük ezzel a szép szivárványos boleróval. Nem tudtuk kihagyni, hiszen megérkeztek a KingCole babafonalak szivárványos szinei! :-)
A fonalakat már webáruházunkban is megveheted!
A KING COLE FLASH fonalakat itt találod!
Na, lássuk hogyan is készül egy ilyen boleró!
Mi 4-es horgolótűt használtunk ehhez a csodaszép fonalhoz.

Elöszőr a hátának egy téglalapot horgolunk az alábbi minta alapján:
Szóval a minta nagyon egyszerű, csak ismételgetjük, hogy 2db RHP, 1L.
Ha megvagyunk a hátrésszel, akkor készítünk egy láncszemsort a karöltőnek, majd a téglalap alján folytatjuk a horgolást. Végig érve az alján ismét láncszemsor (ugyanannyi láncszemmel mint az előbb) és kúszószemmel zárjuk.
Ezek után ezt a mintasort kell horgolnunk körbe - körbe.
A mintán a (14)-es sor az a sor ami az első nagy körünk, tehát ezt horgoltuk közvetlenül a karöltő láncszemeibe.
Szaporítsunk a minta alapján körönként:
Majd ha az utolsó kört is meghorgoltuk a pikókkal és a karöltőn is végig mentünk belűlről rövid pálcákkal, akkor így fog kinézni:
Nem tudok betelni a szinével!
A lányomnak horgolt verzió során a gombolyagból maradt egy kicsi, ami semmire sem elég :-)
Így készült a boleróhoz egy szoknya a BIG VALUE BABY DK babafonalból, aminek csak a díszítése ez a szivárványos fonal!
Íme a szett! :-)
Egyszinű verzió:



Probáld ki te is ezt a mintát!
Jó munkát!
Szép napot! :-)

2015. február 9., hétfő

Horgolt tűpárna muffinok - amigurumi


Ezeket a cuki muffinokat két részből kell meghorgolni. Külön elkészítettem az alját és a tetejét majd összevarrtam őket miközben kitömtem.

CATANIA-ból és CAPRI-ból készültek 3-as horgolótűvel. Webáruházunkban itt találod az amigurumikhoz a pamut fonalat!

RP= rövidpálca
RHP= egyráhajtásos pálca
V = 2 RP egy lyukba
A = 1. lyuk RP, 2. lyuk RP és ezeket egyszerre vesszük le (fogyasztunk)

A muffin alja:
MR (magic ring)
1., 6 RP
2., (2 RP) x 6 (12)
3., (RP, V) x 6 (18)
4., (RP, RP, V) x 6 (24)
5., (RP, RP, RP, V) x 6 (30)
6., (RP, RP, RP, RP, V) x 6 (36)
7., (RP, RP, RP, RP, A) x 6 (30) Itt csak minden belsőhurokba öltsünk, hogy kapjunk egy peremet
8., (RP,RP,RP, RP, V) x 6 (36)
9., (RP, RP, RP, RP, RP, V) x 6 (42)
10., RP végig (42)
11., (RP, RP, RP, RP, RP, RP, V) x 6 (48)
12-14., RP végig (48)
A muffin teteje:
MR
1., 6 RP
2., (2 RP) x 6 (12)
3., (RP, V) x 6 (18)
4., (RP, RP, V) x 6 (24)
5., (RP, RP, RP, V) x 6 (30)
6., (RP, RP, RP, RP, V) x 6 (36)
7., (RP, RP, RP, RP, RP, V) x 6 (42)
8-9., RP végig (42)
10., (RP, RP, RP, RP, RP, RP, V) x 6 (48)
11., hullám= RP,( 2. pálca tetejébe 5 RHP, 2. pálca tetejébe RP) x 12
A muffin tetejét a 10. sornál hozzáillesztjük az aljához és szemenként összevarrjuk. Mikor már csak vagy két centi a nyilás, akkor kitömjük és végig varrjuk.
A muffinok ötlete innen származik.
Jó munkát! :-)
Szép napot!

www.fonalanyuk.hu

Csatlakozz "HORGOLÓKA" facebook csoportunkhoz!

2015. február 2., hétfő

Horgolt szoknya granny-ből hullámozva


A szoknya különlegessége, hogy a közepétől indulva horgoljuk. Ez a szoknya Capri/Catania fonalból készült 3-as horgolótűvel.

Szóval első lépés a nagyi négyzetek elkészítése a 3 alapszínből.
Majd egy világosabb (negyedik) színnel körbehaladunk a négyzeteken úgy, hogy közben összekapcsoljuk őket íly módon:
Így egy kör alakban össze vannak kapcsolva a négyzetek:
A szoknya alsó részét kezdtem el horgolni az alábbi minta alapján:
Mivel egy kicsit "loknisabbra" terveztem a szoknya alját, így szaporítottam a 3 láncszemes részekben, úgy hogy oda plusz ráhajtásos pálcákat tettem.

Most következtek a fél nagyi négyzetek meghorgolása. Ezeket ugy készítettem, hogy amikor a sarok részhez érkeztem akkor megfordultam. Így ez oda-vissza horgolással történik, nem pedig körbe-körbe. A fél négyzeteket (háromszögeket) rövidpálcákkal horgoltam a nagyi négyzetekhez.
A szoknya derekát félpálcákból horgoltam, és 6 helyen (egyenletesen elosztva) minden sorban szűkítettem rajta. (két pálcát egyszerre vettem le)
Ezután már "csak" a szoknya alját kell meghorgolni. Szaporítást a legalsó részben már nem tettem (sötétkék rész) mert akkor már nem jól állt. A legalján mindenképpen "tömör" sort horgoljunk min. kettőt.

Jó munkát!
Szép napot! :-)