2014. június 18., szerda

Babazsák

Tavasszal még javában fűtöttünk a picibaba miatt. A család minden tagja már rövid nadrágban járkált a lakásban, a legkisebb családtagunknak még ekkor is hideg volt a keze-lába. Pléddel takargattuk, de úgy nehézkes volt felvenni az ölünkbe. Ekkor jött az ötlet a babazsákra:
Egy RHP-kből álló körből indul a zsák alja, amit addig szaporítottam míg a megfelelő bőséget el nem értem. A szaporítás ugyanúgy történik mint a sapkák teteje. Majd a derékrésznél egy kicsit fogyasztottam, hogy ne legyen olyan bő. Ha kész az alap, akkor már csak a díszítés következik.
Igazán hálás darab egy picibabának!

Szép napot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése